Rozsdaövezeti tájékoztató
Tájékoztató a rozsdaövezeti akcióterületen létesített lakóingatlanban kialakított lakások vásárlásához kapcsolódó adó-visszatérítési támogatásról a 44/2021. (VII. 23.) Korm. rendeletben foglaltak szerint.

A támogatás igénybevételével feltételei:
A támogatás feltételeként került meghatározásra, hogy a lakás vásárlójának
- magyar állampolgárnak kell lennie, vagy
- olyan személynek, aki a szabad mozgás és a három hónapot meghaladó tartózkodás jogát Magyarország területén gyakorolja, vagy
- bevándorolt, letelepedett jogállással rendelkező, vagy
- hontalan jogállású.
Ha a lakásban az igénylő a vásárlással résztulajdont szerez, a támogatást az igénylő az őt megillető tulajdoni hányad arányában önállóan igényelheti.
További feltétel, hogy a támogatást igénylőnek nem lehet a NAV-nál nyilvántartott köztartozása, a lakást az ingatlannyilvántartásban lakás megnevezéssel feltüntették, illetve bejegyzésre került a nyilvántartásba az igénylő tulajdonjoga.
A támogatás mértéke:
A támogatás megegyezik a lakás vásárlásáról kiállított számla vagy számlák szerint megfizetett, 5%-os áfa összegével. Az adásvételt igazoló számlaként az igénylő, mint vevő nevére szóló, a lakás értékesítéséről kiállított, az Áfatv. 82. § (2) bekezdése alapján 5%-os általános forgalmi adó mértékkel kiállított és az adásvételi szerződés szerinti, a szerződéskötés időpontjában és a számla kiállításának időpontjában a működő adóalanyok állami adóhatóságnál vezetett nyilvántartásában szereplő belföldi adóalany vállalkozó által kiállított számla fogadható el.
A támogatás igénylése:
A támogatás az adásvételi szerződés megkötését és a teljes vételár kiegyenlítését követően az igénylő tulajdonjoga ingatlan-nyilvántartásba történő bejegyzésének és a lakás teljes vételáráról kiállított számla vagy a vételár utolsó részletéről kiállított részszámla megfizetésének évét követő naptári év szeptember 30. napjáig igényelhető (a határidő jogvesztő). Az Ingatlan adásvétele során kiállított összes számlát - ez magába foglalja az összes részszámlát is - kötelező a Magyar Államkincstár részére benyújtani. Ha az ingatlan-nyilvántartásba történő bejegyzés és a vételár kiegyenlítése eltérő évben történik, akkor az időben későbbi időpontot kell figyelembe venni a határidő számításánál.
A támogatás iránti kérelem a Magyar Államkincstár (MÁK) által rendszeresített és a honlapján közzétett formanyomtatványon nyújtható be elektronikusan, postai úton vagy személyesen a kormányablaknál is. A támogatás iránti kérelmeket a beérkezést követő 30 napon belül bírálják el.
A kérelemhez a következő dokumentumokat kell csatolni:
- adásvételi szerződés, a lakás elhelyezkedése szerinti rozsdaövezeti akcióterületet lehatároló kormányrendelet hatálybalépésének napján vagy azt követően kiállított és teljesített, a lakás teljes vételárát és az 5%-os általános forgalmi adót tartalmazó számla és összes részszámla, melyen minden Vevő nevének kell szerepelnie,
- a teljes vételár kiegyenlítésének igazolására az eladó teljes bizonyító erejű magánokiratba foglalt nyilatkozata és
- végleges használatbavételi engedély, használatbavétel tudomásulvételét igazoló hatósági bizonyítvány vagy a lakóépület megépültét igazoló hatósági bizonyítvány.
A támogatás iránti kérelmeket - a beérkezés sorrendjében - a Kincstár a beérkezést követő 30 napon belül bírálja el. A Kincstár a támogatás iránti kérelmek érdemi elbírálásának megkezdéséről az igénylőt nem tájékoztatja. A kérelem elbírálása során a Kincstár ellenőrzi a támogatás e rendelet szerinti igénybevételi feltételeinek meglétét, a kérelemhez csatolt dokumentumok teljességét, és a feltételek fennállása esetén megállapítja a támogatás összegét.
Amennyiben a kérelem hibásan vagy hiányosan került benyújtásra, úgy legfeljebb 30 napos határidővel hiánypótlásra van lehetőség. Ez az idő a kérelem elbírálásába nem tartozik bele, tehát akár egy hónappal is kitolódhat a döntés megszületése (támogatói okirat kiállítása vagy elutasítás).
A támogatás visszatérítése a Magyar Államkincstárnak addig nem áll módjában ameddig a Vevő tulajdonjoga bejegyzésre nem került, illetve amennyiben Társasház „címképzés alatt” jogi státuszban van. Így addig a kérelemét beadni sem érdemes, hiszen a kérelem egyértelműen vissza fogják utasítani.
Ha a Kincstár az igénylő támogatásra való jogosultságát megállapítja, a megítélt támogatás összegétől függetlenül támogatói okiratot állít ki
A kérelem kedvező elbírálása esetén, a támogatói okirat kiállítását követő 5 napon belül a MÁK folyósítja a támogatást az igénylő belföldi fizetési számlájára. A kérelem elutasítása ellen kifogás benyújtásának nincs helye.
Jelen tájékoztató csupán információs jelleggel bír és kizárólag a 444/2021. (VII.23.) Korm. rendeletben foglaltak alapján készült, így esetleges jogszabályváltozásokért vagy egyéb az igénylés folyamatának technikai jellegű változásaiért az Eladó felelősséget nem vállal.
Összefoglaló és gyakorlati tanácsok a visszaigényléshez
Javasoljuk, hogy a végleges adásvételi szerződést is feltétlenül az/azok a Vevő/Vevők kösse/kössék meg, aki/akik a végleges Vevő/Vevők lesz/lesznek, mivel a vevői befizetésekről kiállított előlegszámlák mindig a szerződő fél/felek nevére kerülnek kiállításra, így amennyiben időközben változik a Vevő/Vevők személye, száma, tulajdoni hányada, akkor várhatóan nem fogja/fogják, vagy csak részben fogja/fogják tudni az ÁFÁ-t visszaigényelni.
Amennyiben a Vevő kéri a vagyonszerzési illeték 12 havi részletben történő megfizetését, akkor az 5 % visszaigénylésére csak azt követően van lehetőség, ha az illetéket teljes mértékben megfizette, azonban így előfordulhat, hogy Vevő kicsúszik a jogszabályban rögzített visszaigénylési határidőből. (a teljes vételárról kiállított számla dátumát követő év szeptember 30. napja; a végszámlán a teljesítés dátuma a birtokbaadás napja)
Fontos azzal is kalkulálni, hogy a vagyonszerzési illeték megfizetésének kötelezettsége jelentkezhet előbb, mint ahogy az 5 % ÁFA visszaigénylése megtörténik, tehát a vagyonszerzési illeték megfizetéséhez szükséges rendelkezni a megfelelő fedezettel.
Több vevő esetén mindenki a vásárolt tulajdoni hányada után járó rész 5%-át tudja visszaigényelni, tehát külön-külön eljárásban kell kezdeményezni a visszaigénylést.
A visszaigénylést csak az alábbi folyamatok együttes teljesülését követően tudja elindítani:
- megfizetésre került a teljes vételár, (az erről kiállított eladói nyilatkozat birtokbaadáskor átadásra kerül a Vevő részére)
- az összes résszámla és a teljes vételárat tartalmazó számla a Vevő rendelkezésére áll,
- a földhivatal bejegyezte a társasházat és létrehozta az egyes albetéteket,
- a lakás tulajdoni lapján a Vevő(k) tulajdonjoga bejegyzésre került,
- a jegyzői hivatal létrehozta a lakcímeket, melyek a tulajdoni lapon is feltüntetésre
kerültek
(a „címképzés alatt” státuszú tulajdoni lap nem megfelelő!).
A 3-5 pontban felsoroltak határideje Eladótól független, a kormányhivatalok általi ügyintézés több hónapot is igénybe vehet!
Felhívjuk a figyelmét, hogy fokozottan ügyeljen arra, hogy a szerződésben megadott e-mail címére (esetlegesen a spam mappába) érkező számlákat (ügyletenként, befizetések számától függően kb 3-6 számla) mentse le magának, mert utólag azokat nem áll módunkban újra küldeni!
A számlákat a számlázó program küldi meg automatikusan, erről az e-mail címről:
ESZLA-BATCH
einvoice_out(at)otpbank(dot)hu
Budapest, 2024. december 4.